YouthBank – Tudásmegosztás

Október 5.-én a közösségi alapítványok országos találkozóján meséltünk arról, hol jártunk, milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk a két hetes tanulmányutunk során, milyen jó gyakorlatokat tanítottak nekünk az Olaszországban és Belgiumban megismert közösségi alapítványok alkalmazottjai és önkéntesei.

Beszélgettünk a YouthBank működéséről, YouthBankerekről és YouthPlannerekről, munkamódszerekről, jógyakorlatokról, és arról, hogyan kezdhetnénk adaptálni a YouthBank Model-t településeinken.

A YouthBank magyarországi adaptációjának első és legfontosabb lépése talán ez volt, a magyarországi közösségi alapítványok közül már többen tudnak arról, miről szól a YouthBank és többen nyitottak a közös munkára tenni akaró, motivált helyi fiatalokkal.

Következő lépésünk a fiatalok bevonása lesz kezdeményezésünkbe, a közeljövőben Budapesten és Egerben is előadással és játékkal készülünk, ahol az érdeklődők kipróbálhatják magukat YouthBankerekként.

Az események időpontjával és helyszínével kapcsolatban hamarosan jelentkezünk!

Az út során készült videóinterjúkat, bejelentkezéseket az Egri Közösségi Alapítvány Youtube csatornáján, Facebook és Instagram oldalán tekinthetitek meg.

#cerv #kozosertekeink