Szabadulószoba
A kezdetek
Hiszünk az emberi méltóságban, hiszünk a szabadságban, hiszünk a demokráciában, hiszünk az egyenlőségben, hiszünk a jogállamiságban, hiszünk az emberi jogokban. Hiszünk abban, hogy a fiatalokkal is meg kell ismertetni ezeket az alapértékeket. Hiszünk abban, hogy leghatékonyabban ők ismereteik meg kortársaikkal.
Örömmel adjuk hírül, hogy az Európai Unió Közös Értékeink Program keretén belül kiírt pályázatán alapítványunk Szabadulószoba – ismerd meg az EU alapértékeit! című programja kedvező elbíráslásban részesült.
Projektünk központi eleme fiatalok bevonása a közéletbe, a bevont egri fiatalok meg tudják szerezni azokat a szükséges készségeket, amikkel hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy Eger egy olyan város legyen, ahol az emberek korlátok nélkül meg tudják élni a legszélesebb értelemben vett európai alapjogokat, és ezáltal egy fenntartható, fiatalokat megtartó, demokratikus és összetartó közösséggé váljon a város lakossága.
Ez egy olyan mintaprojekt lesz, amit más városok is átvehetnek és megvalósíthatnak, így járulunk hozzá egy valóban demokratikus, európai, jogállami Magyarország kialakulásához.
30 egri fiatal vesz részt tréningeken, workshopokon, megismerve az európai alapértékeket, majd egy-egy szabadulószobát hoznak létre az elsajátított tudás birtokában.
Izgatottak és elszántak vagyunk! Reméljük minél több egrire átragad majd!



A tréning
EU – szabadulószoba – végre találkozhattunk!!!
Legújabb szemléletformáló projektünkbe beválogatott fiatalok egy kétnapos fergeteges csapatépítő tréningen vettek részt december 18-19-én. Persze az EU-s értékekkel is ismerkedtek játékos formában, valamint a szabadulószoba alapjait és módszerét is elsajátíthatták a trénerek segítségével. A projekt folytatódik 2025-ben, havi találkozókon közösen kitalálják és létrehozzák az EU alapértékein alapuló szabadulószobát.


Első workshop
Folytatódik a szabadulószoba – projekt, ahol a fiatalok workshop keretén belül megkezdték a szobák tervezését.

